Még néhány nap, és új évet írunk. Van, aki ilyenkor fogadalmakat köt, amelyek alapján igyekszik újraértelmezni életét, és legalább reméli, hogy meg is változtatja. Én viszont egy kívánságlistát írtam össze azokról a dolgokról, melyek szebbé, egészségesebbé, sőt örömtelibbé tennék életünket. Sok bejegyzést írtam arról, hogyan változtathatunk mi magunk életünk minőségén. Ebben a mostani írásban kicsit elrugaszkodok ettől, és olyan vágyakat fogalmazok meg, amelyeknek megvalósítása túlnő rajtunk – de hát álmodni nagyot érdemes.

Első és legnagyobb kívánságom, hogy környezetünkben legyen egyre több zöld övezet. Legfőbb törekvésünk, hogy életünk egyre kényelmesebb legyen. Ennek során nem sűrűn gondolunk arra, hogy közben a környezetünkön ejtünk sebeket, ami azonnal vissza is hat ránk. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy az autópálya vagy egy irodaház az ördögtől való lenne. De testi és lelki egészségünkre egyaránt jó hatással van, ha körülöttünk fák nőnek, füves területek zöldellnek, virágok nyílnak. Kívánom ezért, hogy 2018-ban több ilyen terület szülessen, az önkormányzatok döntsenek ilyen beruházásokról is. Legyen tér biciklizni, sétálni, sportolni, vagy egyszerűen csak lenni kint a szabad levegőn, szép, gondozott zöld környezetben.

Milyen szép lenne, ha év végére még több természetvédelmi területtel büszkélkedhetnénk! És nem csak itthon! Mert veszélyeztetett terület akad bőven. Miután az óriáspandát sikerült megmenteni, és a veszélyeztetett állatok listájáról levenni, remélem, hogy sikerülhet több állatfajt is biztonságosan továbbörökíteni. Ha belegondolok, hogy a blogomon szereplő madarak szinte mindegyike védettnek számít (tehát védelemre szorul!) hazánkban, elég nagy munka áll előttünk.

Jó lenne látni, hogy a hulladék jó helyre kerül. Nem látok rá esélyt, hogy Svédország mintájára a szemét közel 100%-át újrahasznosítsuk, de a 2020-ra kiírt EU-s irányelvhez, az 50%-hoz jó lenne közelebb kerülni. Persze ez nem csak a begyűjtésen és a feldolgozáson múlik, ezért mi magunk nagyon sokat tehetünk. Szeretném ezért, ha holnaptól mindenki szelektíven gyűjtené otthon a szemetet!

Az is jó lenne, ha jövőre több elektromos autó kerülne forgalomba, elérhető áron, hogy csökkenjen a levegőbe kerülő szén-dioxid mennyisége.

Elbizakodott lennék, ha azt gondolnám, hogy blogom megváltoztatja a világot. Remélem azonban, hogy néhány olvasóm elgondolkodik azon, amit írok. Ezért bízom abban, hogy 2018-ban is sokan olvassák írásaimat, szóljanak bár madarakról, növényekről, eseményekről vagy általános környezetvédelmi javaslatokról.

Kívánom, hogy az idei jó rendezvények, amelyeken cégemmel részt vettünk, jövőre is folytatódjanak. Várom a Füzitői Napokat, a Fűzfanapot, a kesztölci szüreti mulatságot. Minden évben jó ezekre ellátogatni, és látni, hogy környezetvédelmi játékaink hatnak, a gyerekek egyre többet tudnak arról, miért fontos óvni környezetünket. Remélem, jövőre is lesz Almásfüzitőn Életmód- és Egészségklub, mert nem csak érdekesek az előadások, de a hallgatók gyakorlati segítséget is kapnak ahhoz, hogyan tudnak akár másnaptól kicsivel többet tenni önmagukért, jó közérzetükért.

Mindent egybevetve kíváncsian tekintek az érkező esztendőre, ezt kívánom olvasóimnak is, és persze azt, hogy legyen nagyon boldog új évük!